«

Júl 14

Magyarország és más országok jövője nyelv terén

Kis korom óta a fejemben van a dilemma, vajon jól tettem-e annak idején, hogy a német nyelvet választottam kötelező választható nyelvként. Tíz év kellett, hogy elteljen, mire is a mostani osztálytársam a szakács suliból bogarat ültetett a fülembe. Azt mondta, Németországba fog menni egy időre dolgozni, majd erre mondtam, hogy – de hát nem is tanulsz németül.. Erre amit mondott, annyira megdöbbentett, nem is értem, miért nem jutott eddig eszembe, hiszen mélyen igaz volt az állítása, és a fél életem hiábavalónak láttam e pillanatban, amikor is kijelentette.. Hogy a németek is beszélnek angolul. .. Csirip csirip.. Becsszóra egy pillanatig nem gondoltam arra, hogy angolul beszélhetnék Németországban. Persze lehet, hogy megvetnének a bennszülöttek, de persze fordított esetben, eddig, ahányszor németekkel találkoztam Budapesten, büszkén a saját nyelvüket használták, s bár értettem a szavukat, nekem mégis kellemesebb volt angolul válaszolni, ám a rosszalló tekintetük után elismételtem ugyanazt németül is, hogy enyhítsek a feszültségen. Nagyon büszkék a saját nyelvükre. Ez érthető. Mi is büszkék vagyunk a saját nyelvünkre. Minden nép büszke a nyelvére, hiszen ez segített szocializálódni, tanulni, tulajdonképpen az anyanyelvünk segített papírra vetni a gondolatainkat, lásd ezt a cikket, és magyarul van, így aki magyar, az megérti. Csak az, aki magyar. Normál esetben ez így megy minden más nép közt. Viszont beköszöntött a csoda, bár ennek a dolognak két oldala van, mennyire csoda. Huszonegyedik század van és pestis módjára terjed az angol nyelv. Sajnos nem a magyar, más nép is így érez a saját nyelvével kapcsolatban. „Bárcsak a mienk lenne a világnyelv!“ Mi a visegrádi négyek legdélebbi szövetségbeli tagjai vagyunk, egyszer elhangzott egy olyan szólás a lengyel elnök szájából, hogy „ha már mi négyen egy szövetségben, ha úgy tetszik, unióban összetartozunk, miért ne lehetne a lengyel nyelv a központi nyelv?“ Hogy mind a négy országban azt a furcsa szláv nyelvet beszéljük? (Most egyéni vélemény következik:) Ez nem igazságos. Csak azért, mert nagyobb, többen vannak, a gazdasága is valamivel erősebb, így ő rá támaszkodjunk? Egyáltalán „támaszkodás“. (Erre később kitérek, vagyis nem is később. Visszatérnek ugyanebben a gondolatban a németek. Meg a Brexit. Kiléptek a britek az eu-ból. Egyik szarjankó fejében már rögtön felmerült a bazinagy kérdés: – hát akkor most mi legyen az eu központi nyelve? Merthogy eddig az angol volt. Akkor most maradjon az angol? Hiszen elárultak! Nem, hát akkor egyszerű a válasz, melyik az unió legerősebben fejlődő gazdasági állama? Németország. Milyen nyelven van az unió himnusza? Németül. Hát? Adja magát.. És persze nekem is ezek voltak a fejemben, mikor németet tanultam, és rájöttem, hogy mennyire, de mennyire csőlátású vagyok, és mennyire foggal, körömmel védtem a német nyelvet. Mégis emellett az tántorított el, hogy németül nem volt senkim, akivel tudtam volna beszélgetni. Rengeteg külföldi barátom van, Fülöp-szigetekről, Thaiföldről, Közel-keletről, Olaszországból, Hollandiából (!) stb. De mindenkivel angolul kommunikálok. Most töröljük le az angol népet a nyelvről. Ismerjük a múltjukat, vad és vérengző, olykor kifinomult nép. És semmi sem történik véletlenül. A nyelvük.. Tulajdonképpen egy elgermánosodott latin. Az innen nyugatabbra fekvő szomszédjaink, keletre a románok, délre az olaszok elég jól jártak ezzel, hiszen lehelet könnyen fel tudják ölteni magukra az angol nyelvet is. Tudniillik, az angol szókincse 45%-ban azonos a franciával. Az olasz és a spanyol nyelv pedig ugyanaz a nyelv. Csak az olasz jobban hajaz a franciára, vagy inkább a francia áll közelebb a latin nyelvhez, a spanyol pedig a portugál nyelvvel keveredett. Nem mondok azzal újat, hogy az olasz a latin nyelv legközelebbi rokona, tulajdonképpen egyeneságú leszármazottja. Mi itt, Európa közepén, mondhatni, keleti nép vagyunk, akiknek az előző évszázadban eltérő kultúrában éltünk, mint nyugat-európai testvéreink. Egész idő alatt hintáztunk, kinek az oldalán álljunk. A németekkel egyek vagyunk, hiszen emlékszünk István királyra, aki a bajor Gizellát vette el, II. Andrásra, Gertrúdra, emlékszünk a Habsburgokra (ha jók voltak, ha rosszak, de voltak), emlékezzünk Hitler idején a sváb betelepítésekre. És emlékszünk arra, hogyha Kazinczy nem újította volna meg-, nem központosította volna a magyar nyelvet és helyesírását, akkor attól kezdve a hivatalos nyelvünk a német lett volna. Belegondolva rengeteg, rengeteg előnnyel járt volna, de konokul ragaszkodtunk az anyanyelvünkhöz (, ami valahol érthető). Ezzel járt, hogy a mai napig kiközösítenek minket, hiszen mi itt a germán-latin, alul-felül szláv népek közt középen egy mindenki számára idegen- és nehezen elsajátítható nyelvű nép vagyunk. Ez nagyon egyszerű ok miatt van így. Ha valakit anyanyelveden hallasz beszélni, azért ott megvan az az érzés, hogy – Ejha! Ezek szerint mi testvérek vagyunk. ..Na igen.. De nem kell búsulnunk, a mi nyelvünkben is találhatóak olyan szavak, amikre felpillantanak más népek. Például a kása, a zsír. Na ez a kettő szláv, azon belül is az oroszok által használatosak. De találkoztam már a „csorba“ szóval a török nyelvben, annyit jelent, hogy leves. Nekünk pedig van egy ilyen nevű ételünk, hogy csorbaleves, ami egészen véletlenül egy hungarikum, a székelyektől való, kissé fanyar, területenként eltérő alapanyagokból készül, van ahol citromlével, máshol tejsavóval savanyítják. Sokféle változata van. Tehát akkor ez leves-leves? Elgondolkodtató. Természetesen rengeteg német jövevényszavunk van, amiket nem fogok itt felsorolni, mindenki használja őket. Muszájból.

De mi lesz az előre látható jövőben?

Nagyon gyorsan fog lezajlani, én adok rá 150 évet, de az talán sok is arra, hogy mindenki úgy járjon, mint az írek. Akiket az angolok majdnem teljesen elnyomtak, a nyelvük pedig egyre inkább kikopik, már csak az öreg-, illetve a nemzeti érzelmű fiatalok beszélik az ír nyelvet. Ha tetszik, ha nem, ez a folyamat itthon is, és mindenhol máshol is elkezdődött már. Így az ijesztő valóság mégis az lesz. Mindenhol hivatalos nyelv lesz az angol is. Ha ez bekövetkezik, akkor egy végső összemosódás követi, majd csak az erősebb marad fent, nyelvjárások alakulnak ki, és ami hátra marad, a feledés homályába kerül, vagy kontrollálják majd az iskolákban azoknak az oktatását. Európa elamerikanizálódik majd. Ami még mindig nem azt jelenti, hogy mindenki egyforma munkabért fog kapni ugyanabban a munkában, ez Amerikában is változó. Viszont mindent érteni fogunk, és lehetünk így is egymás felvett testvérei, hiszen ugyanazok a szavak hallatszanak majd nem vérbeli angol szomszédaink szájából, mint a mi szánkból, és rengeteg dolgot-, mivel már „elsajátítottuk“ ezt a nyelvet, meg fogunk érteni. Azt is, hogyan tanították más országokban a történelmet, így ha mind az összes ország összedugja a fejét, sok érdekes dologra fény derülhet. Talán mindenre. Így hát én, nem is buzdítanék másokat arra, hogy angolt tanuljanak, viszont ha már fontolóra vették, akkor bátran tudom ajánlani, mert egy idő után úgy hozzá fogsz szokni az angol szavak látványához, hogy magadénak érzed már egész rövid idő alatt. És ne felejtsük el soha azt, hogy az idegennyelv tanulása nincs időkorlátok közé húzva. Ott egy egész élet rá, lesznek hullámvölgyek, mindig vannak. Anyanyelvben is tudnak érni meglepetések akár sok tíz év után is.

Vélemény, hozzászólás?